A főbb részvényindexek harmadik napja folyamatosan emelkednek, amely jó hír lenne az év bármely más szakaszában. Nyugtalanságra pedig akad ok, hogyha azt látjuk, hogy a forgalom és az árfolyam emel...
Az arany, mint ahogy a nemesfémek általában nehezen viselik a részvénypiac iránt megnövekedett érdeklődést, így a korrekció, részvénypiaci rallyival hajlamos trendfordulóba csapni.
A tegnapi nappal egy három kitörési kísérletet megélt ellenálláson lépett túl, de rögtön több negatív jelzés is óvatosságra int a meglévő vagy felvenni tervezett pozíciókkal kapcsolatban.
Óvatosan, a kellő fenntartásokkal szükséges kezelni az év végi mozgásokat, amivel együtt persze tény, hogy tegnap megmozdulni látszottak a piacok a hetek óta tartó beszűkülésből. A bázisok és a moz...
A hónapokig tartó oldalazást követően az olaj ismét nem tudott új csúcsra menni, sőt december beköszöntével erőteljes letörést láthattunk az addig sávozó mozgásból.
Az elmúlt hetek nagy felülteljesítő szektora, ami rossz hír abból a szempontból, hogy általában - defenzív szektorként - főként zivataros tőzsdei időszakokban szokták előnyben részesíteni a bef...
Az elmúlt hét vegyes eredményeket hozott a világ tőzsdemutatóinak, de végeredményben elmondható, hogy az iránymutató amerikai indexek alapján nagyjából ott fejezték be a hetet, ahol elkezdték. Csak...
Az elmúlt heti tőzsdei teljesítmény összességében pozitív volt mind az Egyesült Államokban, mind Európában, bár az is igaz, hogy a héten belüli teljesítményeket figyelve nem minden piac hozta ki a ...