Címlap Hitel-ajánlat Hitel-befektetés Kapcsolat Linkajánló Címkék
Mehet
Palm Inc Áttekintés

A Palm Inc. egy közel 1 milliárd dolláros tőkepiaci kapitalizációval rendelkező technológiai szektorban tevékenykedő vállalat. Fő tevékenységi területe az informatikai rendszerek fejlesztése, különösen a mobil rendszerek, mint az okos telefonok és az arra fejlesztett szoftverek.

100304_palm_376_2010030485532_325.jpg

 

A vállalat nagyon sok szektortársával szemben nem volt képes tartani a tempót és még a 2009-es esztendő második felében kezdtek nehézségei lenni. Első körben fontos, hogy nagyon erős a konkurencia, ugyanis hagyományos mobiltelefon gyártó vállalatok, mint a Motorola, Nokia is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az okos telefonok fejlesztésére, ezzel egy magas piaci részesedést elszipkázva a már meglévő, kifejezetten erre a területre szakosodott vállalatoktól. Ennek hátterében a már amúgy is kialakított Brand és márkanév áll, valamint a más területek jeleskedő tevékenységekből adódó hírnév, mint az Apple, vagy a nagyon agresszív marketingstratégiát folytató BlackBerry.

 

Mi az, amit a befektetők is most éppen áraznak. Egyrészt tudják, hogy a piaci részesedés nagy részének elvesztése, áll a folyamatosan csökkenő egy részvényre jutó nyereség hátterében, valamint a működési bevételek negatív, azaz veszteséges eredményeinek hátterében.

 

A vállalat értékelése esetén érdemes figyelembe venni azt a tényezőt, hogy a komolyabb fejlesztések hatalmas tőkebefektetést igényelnek, melynek többféle mutatója is létezik a megtérülésre, valamint a részvények túlárazottságára. Az egyik legfontosabb a ROI, azaz a Return On Investments, mely mutató jelen pillanatban a 2009-es év 2008-assal való összehasonlítása esetén 118%-os visszaesést mutat. A másik nagyon fontos az értékesítések viszonyítása a piaci árfolyamhoz mely, ha nagyban eltér a szektor átlagától, akkor túlárazottságról, vagy alulárazottságról beszélhetünk. Esetünkben a Palm Inc. a mostani nagyobb árfolyamzuhanásokat követően is nagyon eltér a piaci átlagtól. A szektor P/S mutatója (price/sales) 2,2-es értéket mutat, míg a Palm Inc 2,6-os értéken forog, ami nagyon magasnak számít még a korábbi korrigálásokat követően is. Konkrétabb összehasonlításként, csakhogy konkrétumokat mondjunk Motorola (0,7).

 

További érdekesség, ami indokot adhat a részvények kerülésére, vagy a megszabadulásra, hogy február 26-án a UBS leminősítette a részvényeket és egészen pontosan a 10$-os részvényenkénti értéket módosította 4,5$-ra. Pillanatnyilag a részvény 6,13$-on tudta zárni a kereskedést és további árfolyamzuhanásokra is lehet számítani technikai alapon is.

Szóljon hozzá!
Belépés


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu