
- Mi történt múlt héten az árupiacokon?- Az elmúlt hét igencsak pozitív hangulatban telt, köszönhetően a Görögországgal kapcsolatos aggodalmak enyhülésének. Ebből adódóan mind a részvény piacok, mind az árupiacok is nagyon erős emelkedésen mentek keresztül.

- Melyik volt a legnépszerűbb befektetés?- Az egyik legnépszerűbb befektetés kétség kívül az olaj volt, mely 8 egymást követő kereskedési napon emelkedni tudott, annak ellenére, hogy a dollár különösebb gyengülést nem tudott felmutatni és inkább sávozó mozgást láthattunk tőle, vagy erősödést.
- Melyik esett, amelkedett a legnagyobbat?- Szintén nagyon nagy slágernek számított a gyapot, mely a február eleji fordulópontjához képest több mint 17%-al került feljebb, a másik nagyon kedvelt termék a cukor volt, igaz a Short-osok számára, ugyanis a cukor árfolyama már jó ideje a fundamentumok ellenére inkább technikai oldalról kereskedett termék. Február 02 óta szakad az árfolyam és a múlt héten is 10%-ot zuhant, míg februárban már több mint 20%-ot ereszkedett.
- Mire érdemes figyelni a héten, jövőhéten?

- Az egyik fontos termék, ha esetleg nem is a jövő héten, de az elkövetkezendő hetekben a
Földgáz lehet, ugyanis miután véget ér a fűtési szezon Amerikában megkezdődhet a készletfeltöltés, ami komoly fizikai keresletet generálhat a piacokon és megkezdődhet a szezonális tavaszi raly ebben az energiahordózóban. Szintén érdekes lehet a cukor, habár erős esésben vannak az árfolyamok, a fundamentumok továbbra is nagyon bullishak, de amíg nem teszteli vissza a korábbi 2009-es 23$ környéki kitörési pontját, addig nem valószínű, hogy komoly emelkedéseket láthatunk tőle. Szintén érdekes lehet a gyapot, miután az erős fundamentumoknak köszönhetően nagyon régóta emelkedik, lassacskán túlvásárolttá válik és számíthatunk benne negatív korrekciókra.
Kapcsolat:
1062 Budapest, Váci út 1-3. „C” Torony 6/2.
Fax: +36(1) 880-8787
Internet: www.solarcapital.hu
E-mail: solar@solarcapital.hu
MCOnet-Kovács Tünde