

Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke szerint nem lesznek nyertesek, még az állam is vesztes lesz, minél inkább elodázzák a probléma megoldását. Ő nem ért egyet a moratórium meghosszabbítással és az új szabályozással.

Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke
Gyuris Dániel hangsúlyozta, hogy a bankszektor és az ügyfelek is jelentős veszteséget szenvedtek el, és, egyetértve Barabás Gyulával, azt mondta, ez a fajta időelhúzás havi 20-25 ezer újabb lakáshitelesnél okoz törlesztési nehézséget. És az árfolyam-ingadozás az egyik legnagyobb fenyegetés - tette hozzá.
Megoldás? A bankok tárgyalnak a kormánnyal, és Gyuris Dániel elmondta, teljen körűen kell rendezni a problémát, hiszen eltérő megoldási eszköztár kell a devizahitelesek széles körére, és az a legfontosabb elvárás, hogy a törlesztési teher kisimított legyen. Erre vannak megoldások, és ezeket egységesen kell kiterjeszteni a bankrendszer egészére.
Barabás Gyula azt tapasztalta, ha valaki időben felkereste a bankokat, az olyan adósvédelmi programban tudott részt venni, amely csillapította a részletet a következő hónapokra. De ez nem a megnyugtató megoldás; a lakossági adósság konszolidációs programja hosszabb folyamat lesz - magyarázta -, legalább három-öt évig kell tartania. „Két és fél éven át mentünk be az erdőbe, kell néhány hónap, mire kiérünk." Másrészt a pénzintézeti portfoliót kiegyensúlyozottá, a családok költségvetését kiszámíthatóvá kell tenni - mondta -, és a moratóriumot sem lehet egyik pillanatról a másikra leállítani.
Gyuris Dániel szerint előbb-utóbb vissza kell vezetni piaci alapra a bank és az ügyfél viszonyát, de ami az állam szerepét illeti, a holtpontról való kimozduláshoz szükséges egy intézkedéscsomag. De egy szűkebb réteg helyzetének megoldása piaci alapon már nem megoldható, az ő esetükben szükséges az eszközkezelő bevonása, így a hiteles lakása bérlakás lesz.
Forrás: mr1-kossuth.hu
-bartus-