Növekedési stratégiák a vállalati szektorban
2010. ápr. 23., péntek, 16.56.31
Commerzbank
A Commerzbank támogatásával létrejött "Növekedési stratégiák a vállalati szektorban" c. Kopint Konjunktúrakutatási Alapítvány tanulmány publikálására a Commerzbank székházában került sor.
A tanulmány azt vizsgálja, hogy a vállalati átlagok mögött milyen, az átlagtól eltérő vállalati teljesítmények húzódnak meg, és ezek milyen – az eredmény-kimutatásokból megállapítható – pénzügyi jellemzőkkel vannak összefüggésben.Dr. Walter György, a hazai piacon vállalati bankként ismert Commezbank Zrt. vezérigazgató-helyettesét a kapott következtetések nem lepték meg. A negatív jelenségek helyett azonban elsősorban azt hangsúlyozta ki, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére az elmúlt időszakban is láthattunk pozitív gyakorlati példákat, azaz olyan cégeket, akik sikerre vitték vállalatukat.

Leginkább azok a vállalatok lehettek eredményesek, akik az utóbbi években hangsúlyt fektettek a beruházásokra és fejlesztésekre, valamint az exporttevékenység bővítését is prioritásként kezelték. Egyértelműen látszik, hogy mindezen célok megvalósításához azonban szinte minden alkalommal szükség volt egy megbízható finanszírozó banki partnerre is, amelyet, úgy tűnik, ezen cégek meg is találtak. A Commerzbank a kedvezőtlen piaci viszonyok ellenére sem állította le hitelezését, és nem csak jelenlegi ügyfeleit szolgálta ki a közelmúltban, hanem jelenleg is folyamatosan kutat a piacon újabb partnerek után.



Forrás: commerzbank.hu
Szóljon hozzá!
Belépés