|
Előnyök: • Az Ön megtakarításait az állam 30% vissza nem térítendő állami támogatással egészíti ki, ami évente, személyenként akár a 72 000 Ft-ot is elérheti. (EBKM álllami támogatással: 6,03-10,56%) • Az igénybe vehető állami támogatás családon belül megtöbbszörözhető, hiszen nem csak saját részre, hanem házastárs, gyermek, unoka, szülő, testvér részére is lehet betétszámlát nyitni. • Az Ön választása szerint 15 %-kal is kevesebbet fizethet legalább 4 évig a normál hitelkonstrukciókhoz képest. • A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. számára befizetett havi megtakarításokra nem vonatkozik a kamatadó, így Ön bármely futamidőt választja, mentesül a 20%-os kamatadó megfizetése alól. Lakás-előtakarékossági szerződés: Meghatározott módozat szerint megkötött olyan betét- és hitelszerződés, amelyben a lakás-előtakarékoskodó arra kötelezi magát, hogy - a szerződés módozata szerint - a megtakarítási idő alatt előre meghatározott rendszerességgel, egyenlő részletekben történő befizetésekkel meghatározott összeget legalább négy megtakarítási év időtartamra a Lakás-takarékpénztárnál betétként leköt, illetve elhelyez, a Lakás-takarékpénztár pedig kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződésben meghatározott feltételek teljesülése és a lakás-előtakarékoskodó, illetve a kedvezményezett hitelképessége esetén a módozatban rögzített módszer szerint kiszámított összegű, lakáscélú kölcsönt nyújt a lakás-előtakarékoskodó, illetve a cselekvőképes kedvezményezett kérésére.
A hitel összege: A fedezetül felkínált ingatlan(ok) hitelbiztosítéki értékének akár 80%-ig nyújtható. A minimális finanszírozási igény 1 000 000 forint, maximum 100 000 000 forint (minimálbéres finanszírozás esetén 20 000 000 forint) lehet.
Kapcsolódó lakástakarékpénztári megtakarítási szerződés: Egy kölcsönhöz legfeljebb 5 db lakástakarékpénztári megtakarítási szerződés köthető, amelynek futamideje 49, 56 és 95 hónap lehet.
Az 1996. évi CXIII. a lakástakarék-pénztárakról szóló törvény szerint lakáscélú felhasználásnak minősül:
-
- lakóház építésére alkalmas telek, lakás, családi ház, lakó tanya vásárlása
- lakás, családi ház, lakó tanya építése
- lakás, családi ház, lakó tanya bővítése
- lakás, családi ház, lakó tanya felújítása
- lakás, családi ház, lakó tanya korszerűsítése
|
|
|
|
|
Futamidő: A hitel minimális futamideje a választott lakástakarékpénztári megtakarítási módozattól függően 55, 66, 101 hónap lehet, maximális futamidő 35 év lehet.
Fedezet: A lakás-előtakarékossággal kombinált hitel biztosítéka - ingatlanfedezeten túl - a lakástakarékpénztári szerződés, ezért azt a Bank a kölcsön felvételével egyidőben záradékolja és a magára engedményezi.
Törlesztés: A megtakarítási időszak alatt (49 hó vagy, 56hó, vagy, 95 hó) Ön havonta a Banknak kamatot és esetenként kezelési költséget fizet, a Fundamenta-lakáskassza Zrt.-nek pedig megtakarítást. A megtakarítási időszak lejártával a Bank díjmentesen tőketörlesztésre fordítja az Ön lakástakarékpénztári megtakarítási számlájának egyenlegét. A kölcsön innentől annuitásossá válik, azaz Önnek már csak a Banknak kell törlesztőrészletet fizetnie (tőke + kamat és esetenként kezelési költség). A kölcsön törlesztése és a lakástakarékpénztári megtakarítás(ok) megfizetése K&H Banknál vezetett lakossági folyószámláról történik. A lakástakarékpénztári megtakarítási szerződés alapján fizetendő havi befizetések csoportos beszedési megbízással teljesítendők.
Előtörlesztés: Teljes összegű előtörlesztésre, valamint részösszegű előtörlesztésre az annuitásos időszakban bármikor van lehetőség. Részösszegű előtörlesztésre a megtakarítási időszakban korlátozottan, a lakástakarékpénztári megtakarítási szerződésből várható megtakarítási összeg erejéig van mód.
Lakás-előtakarékossággal kombinált hitel az alábbi lakossági hitelek variációjaként nyújtható:
- K&H üzleti feltételű lakáshitel
Ezen belül kombinálható az alábbi konstrukciókban:
-
- Minimálbéres jövedelemvizsgálat
- Külföldi-, és belföldi pénzintézet által nyújtott hitel kiváltására
Nem nyújtható az alábbi konstrukciókban:
-
- K&H lakáshitel biztosítással
- Devizakülföldiek
- Fészekrakó program
- Törlesztési biztosítás (munkanélküliség és keresőképtelenség esetére)
A kölcsönigényléshez szükséges dokumentumokról részletesen az igénylési dokumentumok cím alatt olvashatnak, illetve további információkat bankfiókjaink nyújtanak. Az Általános igénylési dokumentumok és Üzleti hitelek, igénylési dokumentumokban felsoroltak egyaránt szükségesek a hitel igényléséhez
Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja. Az ajánlat és a termék részletes leírását, illetve feltételeit a vonatkozó szerződés, az Általános Szerződési Feltételek, a K&H Bank Üzletszabályzata, valamint az aktuális hirdetmény tartalmazza, melyek megtekinthetők a bankfiókokban és a www.kh.hu internetes oldalon.
|
|
|