
Ugye, Ön is forinttal fizet a boltban?
Ugye, Ön is azt hitte, hogy nincs versenyképes forint alapú hitelajánlat a piacon?

Mi az a Hazai Hitel?
Az AXA megelőlegezi Önnek az alacsony forint kamatot
A Hazai Hitel kamata az első kamatperiódusban (p3-as ügyfélminősítés esetén):
Hogyan alakul a Hazai Hitel kamata?
A Hazai Hitel kamata évente változó. A kamat mértékét az első kamatperiódusban rögzítjük, az első év letelte után pedig mindenki számára nyilvános, és a banktól független referenciakamathoz kötjük hozzá, vagyis az a Magyar Nemzeti Bank által fixált 12 havi BUBOR kamattól függ. Ezért elmondható, hogy a Hazai Hitel kamatát a jövőben nem az AXA Bank határozza meg, hanem közvetve a Magyar Nemzeti Bank.
Miért egyedülálló ez a kamat?
A Hazai Hitel kamata azért egyedülálló, mert Ön számára már most elérhetővé tettük az alacsony forint kamatokat. Az első kamatperiódusra vonatkozó kamatot úgy határoztuk meg, hogy lehetőleg az első évet követően se emelkedjen a hitelének kamata, és ezáltal az Ön havi törlesztő részlete sem. Ez azért lehetséges mert az elkövetkező időszakban a jegybanki alapkamat és ezáltal a 12 havi BUBOR értéke is vélhetően tovább csökken majd. Így a Hazai Hitel kamata egy év múlva már a vélhetően alacsonyabb referenciakamathoz kerül hozzákötésre.
Fontos azonban megjegyezni, hogy sem a jegybanki alapkamat csökkenésére, sem pedig a 12 havi BUBOR csökkenésére nincs garancia, ezek csupán várakozások és az AXA Bank nem képes befolyásolni ezek alakulását, így a Hazai Hitel kamatának alakulását sem.
Mekkora a THM?
A THM meghatározása az aktuális feltételek és hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén az értéke módosulhat. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A fenti THM értékeket az MNB által 2009. szeptember 15-én rögzített, és közzétett 12 havi BUBOR, mint referenciakamat értékek figyelembevételével határoztuk meg.
Milyen célokra igényelhető az Hazai Hitel?
Milyen ingatlant fogad el a Hazai Hitel fedezetként a Bank?
A Hazai Hitel ingatlanfedezeteként az AXA Bank olyan Magyarország területén fekvő, önállóan forgalomképes és tehermentes ingatlant fogad el, amely magánszemély tulajdonában van és az értékbecslő által megállapított forgalmi értéke eléri a 4 millió forintot. A hitel ingatlanfedezete legfeljebb három, belterületi ingatlan lehet.
Mekkora lehet az Hazai Hitel futamideje?
A futamidő minimum 1 év, maximum 40 év.
Mekkora lehet az Hazai Hitel összege?
A Hazai Hitel minimális összege 500.000 forint maximális összege 50.000.000 forint. A hitel összege nem lehet több mint a fedezetül elfogadott ingatlan(ok) hitelfedezeti értékének 75 százaléka.
A Hazai Hitel is igényelhető Max opcióval, így a hitel összege elérheti a fedezetül felajánlott ingatlan(ok) hitelfedezeti értékének 80-95 százalékát, a hitelcéltól függően.
Mi az a BUBOR?
A BUBOR a Budapest Bankközi Hitel Kamatláb angol nyelvű rövidítése.
Hol érdeklődhetek a díjakról, költségekről, kamatokról, kamatperiódusról, THM-ről?
Az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe által használt kamatokat, költségeket, illetve díjtételeket, azok számítási módját és esedékességét az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe mindenkor érvényes Lakossági Hitelezési Üzletszabályzata, mértékét és az elszámolás pénznemét (forint vagy deviza) az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe mindenkori Hirdetményei tartalmazzák.
(Forrás: AXA Bank) Kérjen árajánlatot a következő e-mail címen: hitel@mconet.biz
A cikk megjelent: Hitel online: http://www.hitelinfo.biz