A párok több mint negyede arra van kényszerítve, hogy szakításuk után is együtt éljenek a recesszió miatt. A kutatásban részt vevők kétharmada azért él továbbra is együtt volt párjával, vagy egy ismerősével, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy elköltözzenek, egyedül éljenek. A megkérdezettek negyede pedig nem tudja értékesíteni a házat, amelyben együtt éltek. A gazdasági válság megakadályozza a párokat a könnyű szétválásban.

Nehéz elválni az anyagi problémák miatt
Sajnos a kapcsolatok meglehetősen fájdalmasan érnek véget, de még nagyobb nyomást gyakorol a felekre az a tudat, hogy ha még egy kis időre is, de továbbra is együtt kell élniük.
Ez a probléma sokkal általánosabb mint gondolnánk. Ugyanis a kutatás megállapította, hogy a megkérdezettek egy negyede már a saját bőrén tapasztalta ezt a helyzetet, vagy ismer ilyen embert.

A kényszeres együttlét konfliktusokat szül
A felmérésben szereplő 5500 ember közül minden hatodik ember fél attól, hogy a lakhatási költségek konfliktusokhoz vezethetnek a pertnerével és a családjával egyaránt.
Angliában az emberek már elfogadták, hogy a költségek ilyen mértékben megnőttek az utóbbi években.
De vajon felvagyunk-e készülve arra, hogy a saját emberi kapcsolataink is tönkre menjenek emiatt?