BÉT - AVIVA, CIG Befektetés és Hitel

Az elmúlt héten a budapesti tőzsde vezető részvényei nagyon szép teljesítményt mutattak fel, a papírok egy megfontolt emelkedésen vannak túl.

Aviva - Befektetéshez kötött biztosítások

CIG - Befektetés

A nemzetközi optimista hangulat természetesen sokat segített a hazai parkettnek, azonban sokszor felülteljesítettük a régiós börzéket. Az MNB 50 bázispontos (fél százalékos) kamatcsökkentése és a tartalékráta 2%-ra történő mérséklése pozitív tényezőként hatott az OTP árfolyamára, a banknak további 100Mrd forint (385Mrd EUR) likviditási tartalékot jelent az intézkedés. A már meglévő tartalékokkal együtt ez az összeg nem kerül felhasználásra újabb hitelkihelyezések formájában, hanem egyfajta stratégiai tartalékként szolgál az esetleges veszteségek felszívásához.

 


Budapesti Értéktőzsde

 

Az S&P rontotta a MOL hitelbesorolását a héten, mely hír negatív, ugyanakkor jelenlegi hatása a cég működésére mérsékeltnek tekinthető, a közeljövőben nagyobb hitelrefinanszírozást 2010 negyedik negyedévében kell majd csak eszközölnie a cégnek. Az emelkedést támogatta a héten már az élet jeleit felmutató kötvénypiac is, melynek következtében az MTelekom részvények is feltámadtak. Olyan szintekre jutottak az árfolyamok, melyek korábban támaszok voltak. Ha sikerülne ezeket áttörni és a jó nemzetközi hangulat is támogatna minket, akkor az év utolsó hónapját kedvező pozícióból kezdhetnénk. A magyar piac továbbra is azzal a problémával küzd, hogy távol maradnak a nagy intézményi szereplők, akiknek a megjelenése érdemi irányt adhatna, jelen esetben inkább a pozitív folytatást valószínűsítve.

A hét legérdekesebb híre az OTP háza tájáról érkezett:


Ábra: OTP árfolyam alakulása - Nagyításhoz kattintson a képre

Tegnap az OTP piacát egész nap komoly érdeklődés jellemezte, mivel az orosz Szberbank akvizíciós szándéka pletykaként terjedt el a piacon. Az árfolyamot nézve a piac a szokásosnál nagyobb valószínűséget adott a potenciális érdeklődésnek. Az egész napi felülteljesítést aztán nem tudta megtartani a kereskedés végére a bankpapír, végül mintegy 0,9%-os mínuszban zárt. Ma érkezett egy reagálás a Szberbanktól, miszerint valóban terjeszkedne a pénzintézet Kelet- Európában, azonban nem a mostani pénzügyi krízis idején. A Szberbanknak van egy ötéves fejlesztési terve, amely ugyan nem nyilvános, de a cég vezetői ismételten emlegetik Kelet- Európát, mint terjeszkedési területet. Az is valószínű, hogy az OTP menedzsmentje ellenállna az oroszoknak és a magyar kormány MOL-hoz hasonló eltökéltségére is számítani lehet.


Szóljon hozzá!
Belépés


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu